Alig kezdtük el az évet, máris megszerveztük évkezdő kirándulásunkat. Január 12-én, szombaton, 9 órára tizenketten jöttünk össze a meghirdetett téli kirándulásunkra. Az indulás előtt a pókaszepetki hősi emlékműnél gyertyagyújtással tisztelegtünk a 76 évvel ezelőtt a Don mentén elesett magyar honvédek emléke előtt. A túrát már nagyon vártuk. Egész héten bíztunk benne, hogy kalandozásra alkalmas időnk lesz. A természetfelelős meghallgatta kérésünket, és kicsit borongós, de fokozatosan enyhülő időben vágtunk neki utunknak. Istvánd falu alatt a réten megidéztük Jégtörő Mátyás szellemét. Egyetlen befagyott tócsa sem kerülte el az apró jégtörők lábait. Közben rohammal bevettünk egy bálákból épített „várat”. Pihentünk kicsit, majd a régi vásáros úton haladtunk tovább. A Foglár hídjánál ismerős bácsikkal találkoztunk, kik a patak mentén fácánokra vadásztak. Az istvándi erdőszélet elérve újra a télben jártunk. A fák koronái nem engedték a nap sugarainak a hótakaró elolvasztását, így még kisebb hócsatát is tudtunk vívni. Birtokba vettük a vadleseket, és gyönyörködtünk a téli tájban. A kékesszürke felhők egymást kergették a horizonton, de békében hagytak bennünket: nem hintettek fehér takarót a vidékre. A domboldal megmászásakor kicsit elfáradtunk, ezért a dombtetőn rövid pihenőt iktattunk be. A csalóka idő a farkasboroszlán apró vörös virágait is előcsalta. Néhány helyen a fák tövében a kankalin is virágzásnak indult, pedig a nagy hideg még zimankós fagyokat ígér. A dabronyi völgybe leereszkedve kibontakozott előttünk a horgásztó jégtükre, melyen a nap sugarai fényjátékot játszottak. A tónál megpihentünk újra, és elfogyasztottuk a magunkkal hozott ebédünket. Éva néni megint finom mandarinnal kedveskedett nekünk, melyet nagy étvággyal fogyasztottunk. A piros háromszögjelzésen tovább haladva Dötk felé ballagtunk. A nap ereje már a fagyott hepehupás úton hamar megmutatkozott. Kicsit megolvadt a föld, és cipőnk nagy adag sarat gyűjtött össze, nehezítve haladásunkat. Volt, ahol csúszott is a fagyos talaj, mely néhányunk ruháját terepszínűre varázsolta. Dötk falu határát elérve a patakhídnál megpihentünk újra, majd birtokba vettük a közeli játszóteret. Itt nagy fáradtságunkat leküzdve hintáztunk és csúszdáztunk kicsit. Utunkat a Dötki szél felé folytattuk, hol újabb „bálavárat” gyűrtünk le. Lábaink már nehezek voltak a megtett kilométerektől, de azért rendületlenül haladtunk tovább, mert minél többször állunk meg, annál nehezebb az előttünk lévő út legyűrése. Közben a Nap áttörte a szürkés felhők takaróját, és a szivárvány színeibe festette át őket. Viszont előttünk az út majdnem sártengerré változott, nehéz volt a haladás rajta. Minden erőnket össze kellett szedni, hogy menni tudjunk. Sikerült is célunkat elérni: három óra után visszaértünk a pókaszepetki iskolához. Ekkor 15 kilométert tudhattunk mögöttünk. Nagyon ügyes volt a kis csapat. Flóra, Sára – akik a legfiatalabbak voltak közöttünk – egyetlen zokszó nélkül teljesítették a túrát. Természetesen minden résztvevő megérdemli a dicséretet! Jól elfáradtunk, de sok élménnyel gazdagodtunk. Februárban újabb vidékek megismerésével folytatjuk!

Túráinkon szívesen látunk mindenkit, hisz közös kincsünk a Zala völgye, megismerése és megóvása egyik legfontosabb feladatunk. 

Vikár Tibor

A túra képeit erre a szövegre kattintva nézheted meg!